Downton Abbey






A történet a Titanic elsüllyedésének másnapján kezdődik, egy vidéki nagybirtokos család cselédszállásán és reggelizőasztalánál. A tragédiában két hozzátartozó is meghalt. Különösen fájó egy unokatestvér elvesztése, aki a cím és a birtok örököse lett volna, és ő egyesítette volna családot a legidősebb lány reménybeli férjeként. A bonyolult angol örökösödési jog szerint a csak lányutódokkal rendelkező apa nekiáll tehát, hogy felkutassa és felkarolja azt a távoli másodunokatestvért, aki így a helyébe lép majd. Bár az amerikai édesanya nagy vagyont hozott a családba, amit ki lehetne vonni a birtokból, az earl nem szeretné eladni a birtokot, inkább lemond arról, hogy a gyermekei kapják meg azt. Döntése természetesen a szűk családját éppúgy felzaklatja és megosztja, mint a szolgálatukban álló cselédeket. Valamennyien kíváncsian várják, hogy a felső-középosztálybeli ügyvédként dolgozó (dolgozó!) örökös megérkezzen a faluba és bemutatkozzon új otthonában. A családfő édesanyja, az erős akaratú idős lady (Maggie Smith kiváló alakításában) azonnal szervezkedni kezd, hogyan kerülhetnék el Downton Abbey elvesztését. Szövetségesére talál Lady Grantham-ben, aki szintén azt szeretné, hogy valamilyen módon a legidősebb lány, Mary vihesse tovább, ha nem is a címet, de legalább a vagyon egy részét.

Leírás forrása
  • sir.php?image=/images/tobbi_kep/hbpdu.jpg&slideshow


    A kép forrása: i.imgur.com

  • sir.php?image=/images/tobbi_kep/46NAP.jpg&slideshow


    A kép forrása: i.imgur.com

  • sir.php?image=/images/tobbi_kep/4K4QX.jpg&slideshow


    A kép forrása: i.imgur.com


Hirdetés

orsoborso0072011-11-28 22:55:54

Most barátkozom a feliratozással.
Amint megvan töltöm fel egy megosztóra, valószínű putlockerre.

Egyéb információk: http://www.imdb.com/title/tt1606375/

orsoborso0072011-11-28 22:57:21

Képek: http://i.imgur.com/hbpdu.jpg
http://i.imgur.com/46NAP.jpg
http://i.imgur.com/4K4QX.jpg

anett12011-12-04 23:15:35

Köszi orsoborso! nekem nagyon tetszik

Csigababa2011-12-11 10:48:53

Kedves Orsoborso007!

A 6-dik résznél rossz a felirat! Nekem tetszik a sorozat! Köszi a feltöltéseket. Várom a további részeket

orsoborso0072011-12-11 14:12:12

Bocsi,de ez az első feliratozási próbálkozásom. A javítás folyamatban van.

Csigababa2011-12-12 10:58:26

Semmi gond. Köszönöm előre is :)

orsoborso0072011-12-12 16:10:14

Elvileg most már jó mind a két rész.

Csigababa2012-01-06 14:28:56

Mikor lesznek új részek??

orsoborso0072012-01-06 14:40:55

Eddig karácsonyi és szilveszteri szüneten voltam. Hamarosan felkerül a többi is.

orsoborso0072012-01-12 13:27:23

3. évad 2012 őszén lesz.

kittivagyok2012-01-23 18:27:48

Imádom ezt a sorozatot, köszönöm a feltöltéseket :)

Justsmiled772012-01-29 00:31:01

Köszi a feltöltést! Tényleg jó sorozat.

Nikikristóf2012-02-01 12:12:37

Sziasztok, ha lehet, feltennétek indavideóra? köszönöm:)

missasa2012-06-16 21:06:19

nagyon jó! viszont a második évadban van egy 10. rész is, egy Christmas Special, az várható? :)

kiryat2012-06-17 20:12:50

Nagyszerű ez a sorozat, köszönöm a lehetőséget, hogy megnézhettem! Várom a folytatást :)

missasa2012-06-22 10:12:37

ja a Christmas Special fent van bocsi... de akkor is van még egy rész, mert wikipédián 17 részesnek írja...

orsoborso0072012-08-04 21:43:46

A Christmas Special dupla epizódnak számít, mivel másfél órás. Ezért lehet 17 részes.

Csigababa2012-09-17 20:12:24

Mikor lesz új rész?

t_lotti2012-09-19 09:44:15

mikor lesz a 3. évad feliratosan itt feltöltve? mert az első rész már lement :D

Andine2012-09-19 15:29:24

Hello, most vettem észre ezt a remek kis sorozatot, sajnos az 1 évad 6. és 7. része tölődött vagy egyébb ok miatt, de nem elérhető. Esetleg feltenné valaki újra? Vagy hanem, ötletek hol tudnám megnézni? Előre is köszi. :)

t_lotti2012-09-24 18:18:27

tegnap lement a második rész is!!!! vki fel tudná tölteni feliratosan?

Csigababa2012-09-25 10:19:56

még az első rész sincs fenn

judittt2012-11-08 22:03:46

sziasztok!! van valami uj fejlemény? mert már az első két évad se jó. valaki nem tenné meg hogy indárafelteszi? olyan háláslennék. kösszi

érdilakos2012-11-10 19:36:18

sziasztok! biztosan én vagyok a béna, de sehogyan sem tudom elinditani filmeket. Legyen szives valaki segitsen, irja meg, hogy hogyan tudnám megnézni a sorozatot. Előre is köszönöm a szivességet üdvözlettel: Teszlák Istvánné

krazz012012-11-11 16:36:42

Kedves orsoborso, légyszi ne hagyd abba ennek a sorozatnak a feltöltögetését. Már nagyon várjuk a 3/2. részt.
Köszi

orsoborso0072012-11-22 18:10:34

Bocs emberek, de per pillanat akut időhiányban szenvedek. Megpróbálom lassan feltöltögetni a hiányzó részeket, de rendszerességet ne is várjatok, majd idő függvényében tudom csinálni. sorry

orsoborso0072012-11-22 18:33:18

Hopp, megtaláltam a 2-3. részt indán. A többit később.

ocelot2012-12-21 16:37:44

A második évadot mikor lehet nézni?? mert a VIDEÓK NEM MŰKÖDNEK ÉS NAGYON SZERETNÉM MEGNÉZNI :(

reka19792012-12-24 22:59:11

http://indavideo.hu/search/text/Downton%20Abbey%20?channel_constraint=undefined

Itt megtalálható a többi rész is

ocelot2013-01-26 13:48:37

sziasztok, aki esetleg keresi itt megtalálható a teljes 2. évad :)
http://www.moovie.cc/online-filmek/downton-abbey-2-evad-online-2011

vasmacska2013-01-27 12:07:03

Kedves ocelot!
Nekem a 2. évad részei felirat nélkül indulnak el. Tudnál segíteni?

ocelot2013-01-27 12:38:57

nem tudom, mi lehet a probléma, ha Close AD and watch as free userre kattintasz , és kinagyítod akkor sem jó??

Tundermacko2013-01-27 12:40:45

Szia Vasmacska!
Én is ugyanígy jártam, a megoldás erre, a böngésző váltás... én eddig Firefox böngészőt használtam, de vannak videók amiket ugyan lejátszik, de a feliratot nem, így letöltöttem a Chrome böngészőt, azon működik! :)

vasmacska2013-01-29 18:35:00

Kedves ocelot és Tundermacko!
Köszönöm a segítséget, Chrome böngészővel már nekem is működik!

zsuzso19552013-02-26 21:09:43

Remek sorozat, még 200 rész elbírnék belőle, kösz a feltöltést, a fordítást, feliratozást. Üdv Zsuzso

nkallateledel2013-03-01 22:35:15

Megint egy kitűnő angol sorozat

nkallateledel2013-03-09 23:31:00

Köszönöm nagyon jó volt,kár hogy vége.Remélem lesz folytatás.

bóbita902013-03-16 23:39:55

Szeptemberben indul a 4. évad. Remélem lesz 5. is :)

csidereva22013-03-18 09:50:24

Köszi én is várom 8.részt.Mogyiévi

Dorn Anna2013-04-01 11:46:51

Magyar szinkronnal nincs fenn egy rész sem????

csidereva22013-04-04 15:30:00

Kedves orsoborso007 kezdő idős internettező vagyok nagyon szeretném nézni a Downton Abbey részeit de hol és hogy tudnám nézni a 8.résztől a továbbiakat.Kérlek segits!!

csitamaki2013-04-14 18:57:52

zseniális sorozat, szeptemberig várni???

Lilcsi5512013-07-06 15:31:10

nagyon jó sorozat!

szenestenyér2013-09-11 18:33:01

Sokszor megakad a film, és újra kell indítanom. Tudja valaki hogy miért? A hiba az én készülékemben van?

babi20132013-09-12 20:27:21

szerintetek mikor jön a 4. évad ?

gonorinam952013-09-25 19:20:36

már kijött a 4. évad, de nincs magyar felirat. azt hiszem 22-23-án jött ki. csak eddig senki nem fordította le :(

Csigababa2013-09-26 09:06:03

A 4. évad első részét, valaki tegye fel, légyszíves:) Köszönöm

Dorn Anna2013-09-26 18:23:03

Tegye fel valaki a 4.évadot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

szenestenyér2013-09-29 21:47:12

Fönt van! Köszönet annak aki megtette.

ariadne7222013-10-02 17:26:46

Köszönet a 4. évad 1-2. részének a feltöltéséért! Lehetne esetleg, hogy a 2. rész is magyar felirattal legyen?

PnéKriszta2013-10-06 15:09:53

Mikor lesz a 4. évad többi része???? köszike, ha gyorsan felrakod :) :) :)

babi20132013-10-14 21:40:12

mikor lesz a 4. évad 4. részének magyar felirata ? Köszönöm, nagyon aranyos vagy, ha megcsinálod.

Elizabeta2013-10-17 16:33:02

Reméljük, a kedves Marco ismét felteszi nekünk a remek fordítását és feliratozását.

Elizabeta2013-10-19 17:29:30

Köszönjük Siloahnak a feltöltéseket és Marconak a klassz fordításokat.

Dorn Anna2013-11-01 21:38:17

Melyik az a rész amelyikben Sybil meghal??????????

Elizabeta2013-11-02 00:36:02

A 3.évad 5.részében

csore662013-11-02 18:33:27

Hy mikor lesz 4/6 rész ? tudja valaki?

zoldlomb2013-11-04 17:31:30

Csore99-nak: A sorozatbarat.tv-n megnézheted a 4/6 részt.

csore662013-11-05 11:03:01

zoldlomb köszönöm!

zoldlomb2013-11-05 14:38:00

csore66 szívesen és remélem sikerült megnézni!

Kisnyul2013-11-11 22:46:34

A 3. évad 8-9.része meg lesz szerintetek magyar szinkronnal is?

Annamaria432013-11-28 11:28:55

A 4. évad végetért a 8. résszel?

nagyweltner2013-12-05 09:37:28

Szerintem még lesz egy karácsonyi epizód -szokás szerint-. Nagyon drukkolok, hogy az is felkerüljön a netre, én Downton Abbey függő vagyok.
Egyúttal szívbéli köszönet azoknak az ügyes hozzáértőknek, akik lehetővé teszik, hogy az embernek legyen öröme és kikapcsolódása (sajnos a TV már csak bűtordarab a házban...)

net4712013-12-21 20:27:34

4.évad 6-7.részét nem teszitek fel?

Falatkable2013-12-25 22:14:03

Net471, fent van, csak az nincs melléírva h episode 6....

csore662013-12-31 12:13:39

Boldog Új Évet Mindenkinek! Látom már fent van a Karácsonyi kiadás. tudja Valaki mikor lesz felirat?

zoldlomb2014-02-06 13:55:41

Az 1. évad 8. epizódja hiányzik. Nem tudja valaki feltölteni, hogy teljes legyen a sorozat? Úgy láttam, hogy "kogeza" töltötte fel a magyar szinkronos részeket, esetleg ha olvasod az üzenetet, kérlek töltsd fel újra!
Nagyon köszönöm!

Lapislazuli2014-03-03 11:13:23

zoldlombnak: szerintem az 1. évad csak 7 részből áll.

zoldlomb2014-03-04 15:27:29

Lapislazulinak: az első évad is 8 részből állt, kár hogy nincs fent.

ariadne7222014-07-12 18:43:11

Sziasztok! Nem tudjátok, mikorra várható az 5. évad?

dorepezso2014-10-06 10:56:25

mindenkinek, akit érint: az első évad 7. részes volt:
http://www.imdb.com/title/tt1606375/episodes?year=2010&ref_=tt_eps_yr_2010

Az ötödik évad elindult, töltjük föl a részeket, amint megvan a fordítás, felirattal is.

pippike2014-10-08 13:15:59

Köszi dorepezso,
Nagyon várjuk !!!

janna3332014-10-10 13:19:08

Kedves feltöltők/feliratozók! Nem vagyok benne biztos, hogy hogyan megy ez, de ha kell, nagyon szívesen segítenék a felirat lefordításában. J.A

Elizabeta2014-10-13 21:55:32

Vajon mi lehet ez a Coin URL ami nem enged belépni az 5.évadba?Tudna valaki segíteni?

rebobabo2014-12-26 20:40:14

mikor lesz az ötödik évad karácsonyi része fent?
:)

nagyweltner2014-12-29 17:26:52

Köszi a Karácsonyi részt! Nem lesz magyarul feliratozva?

kgabika2015-01-25 13:52:13

Sziasztok !
Először is köszönöm hogy felrakja mindig valaki az epizódokat. :) Nagyon Tudjátok- e hogy lesz e még folytatása? Az 5 évad a Karácsonyi résszel befejeződött? Lesz még folytatás?

puttererstefi2015-07-31 14:02:41

imádom a sorozatot, de miért van a "lunch" löncsre fordítva? :(:)

ADori802015-11-23 17:29:59

6.-évadnak lesz karácsonyi része?

kalnoky2017-03-12 07:54:39

Sziasztok!
Tegnap kezdtem nézni ezt a sorozatot, nagyon jó.
Az első évad 8. részéről tud valaki valamit?
A választ előre köszönöm.
Szép hétvégét mindenkinek!

Új üzenet

Új üzenet küldéséhez be kell jelentkezned!



Az oldalon feltüntetett videókért az oldal készítője felelősséget nem vállal, mivel azok nem általunk illetve nem az általunk üzemeltetett tárhelyen lettek elhelyezve. Viszont amennyiben az oldalon kifogásolható tartalmat fedez fel, kérjük töltse ki az eltávoltítási kérelem űrlapot, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot! A kéréseket a beérkezéstől számított 72 órán belül feldolgozzuk!
(function(i,s,o,g,r,a,m){i['GoogleAnalyticsObject']=r;i[r]=i[r]||function(){ (i[r].q=i[r].q||[]).push(arguments)},i[r].l=1*new Date();a=s.createElement(o), m=s.getElementsByTagName(o)[0];a.async=1;a.src=g;m.parentNode.insertBefore(a,m) })(window,document,'script','https://www.google-analytics.com/analytics.js','ga'); ga('create', 'UA-8622469-2', 'auto'); ga('send', 'pageview');