Sailor Moon


Az eredeti történet Takeuchi Naoko nevéhez fűződik, ő rajzolta azt a mangát, mely az anime alapját képezi. Ezt a történetet egy másik előzte meg, a Code Name wa Sailor V, s ez alapján íródott meg később a manga.

Történetünk főhőse egy 14 éves szőke lány, Tsukino Usagi, aki igen lusta, szeret nassolni, hisztis, nem túl jó a teljesítménye az iskolában és otthon sem. Élete akkor változik meg, mikor egy nap megment egy fekete cicát egy kölyök karmaiból. A cica neve Luna, beszél, félhold van a fején és még egy gyönyörű brosst is varázsol Usaginak. A lány a bross segítségével Sailor Moon-ná, azaz egy holdharcossá változik át. Feladata megvédeni az embereket és a Földet a gonosz erőktől, megtalálni a hercegnőt és a többi harcost (senshi-t). Kicsit nehézkesen indul a dolog, ám ahogy sorra megjelennek társai és egyre élesebb lesz a harc, úgy alakul Usagi személyisége is.

A csapat tagjai:
Mizuno Ami: egy zseni, Usagival jár egy iskolába. Ő lesz Sailor Mercury.
Hino Rei: egy papnő, igen vehemens. Ő Sailor Mars.
Kino Makoto: magas, erős, Usagi iskolájába jár. Ő Sailor Jupiter.
Aino Minako: a történet elején ő Sailor V, majd Sailor Venus.
Chiba Mamoru: ő Tuxedo Kamen, folyton Usagiba ütközik, eleinte nem kedvelik egymást, poénos jeleneteik vannak.

A gonoszt Metallia, Beryl és díszes csapata képviseli ebben a szériában. Elsődleges feladatuk emberi energiagyűjtés és az Ezüst kristály megtalálása, mely egykoron a Hold királynőjéé volt, s mely most a hercegnőt illeti.

Kicsit más, mint amit a mangában megszokhatott az ember, de szerintem élvezhető. Rengeteg benne a poén, a grafika a több rajzoló lévén hol ilyen, hol olyan, a zene gyönyörű, párat maga a rajzoló írt. Aki kedveli ezt a műfajt, az mindenképp nézze meg!

Leírás forrása

Hirdetés

Hirdetés

Judy Howlett2013-05-08 16:12:04

Japán szinkron vagy Magyar szinkronnal tegyem fel?
Köszi a válaszotokat!

falconi2013-05-30 16:56:32

Magyarul! (japánul azért gondolom meg lehet találni a neten, de a magyarul beszélő ritkák egészen ritkák)

szaszacsaj2013-07-11 12:09:25

Én azért hozzá fűzném, hogy vannak részek, amik nincsenek meg magyarul, úgyhogy azok egyértelműen japánul kerülnek fel, de örülnék, ha azokat magyar felirattal sikerülne feltölteni.

Új üzenet

Új üzenet küldéséhez be kell jelentkezned!



Az oldalon feltüntetett videókért az oldal készítője felelősséget nem vállal, mivel azok nem általunk illetve nem az általunk üzemeltetett tárhelyen lettek elhelyezve. Viszont amennyiben az oldalon kifogásolható tartalmat fedez fel, kérjük töltse ki az eltávoltítási kérelem űrlapot, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot! A kéréseket a beérkezéstől számított 72 órán belül feldolgozzuk!
(function(i,s,o,g,r,a,m){i['GoogleAnalyticsObject']=r;i[r]=i[r]||function(){ (i[r].q=i[r].q||[]).push(arguments)},i[r].l=1*new Date();a=s.createElement(o), m=s.getElementsByTagName(o)[0];a.async=1;a.src=g;m.parentNode.insertBefore(a,m) })(window,document,'script','https://www.google-analytics.com/analytics.js','ga'); ga('create', 'UA-8622469-2', 'auto'); ga('send', 'pageview');